Lázár CSaba Blogja

img_4884.JPG
Egy oldal azoknak akik érdeklődnek a Márkaépítés iránt, és akik márkát szeretnének építeni cégük, termékük nevéből vagy akár saját személyes nevükből vagy szeretnék egyszerűen növelni szeretnék bevételeiket.
További információ: http://lazarcsaba.hu/

Ha értesz a márkaépítéshez és csinálod is, a google is jutalmazni fogja!

2014.04.30. 18:13 Lázár CSaba

Siófokon a kikötőben ülve arra gondoltam, hogy csak kíváncsiságból megnézem mi történik, ha beütöm a "márkaépítés" szót a google keresőbe. Vajon hányadik oldalon adja ki a nevemet, mert bevallom nem igazán foglalkozom vele. Meglepetéssel láttam, hogy két fizetett hirdetés után a negyedik és a nyolcadik helyen is ott voltam, mindez úgy, hogy szinte semmiféle weblap optimalizálást nem csináltam. Hogyan lehetséges ez? Nézzünk utána!

Weblap optimalizálás. Napjaink egyik "nagy megfejtése" a vállalkozók problémájára, hogy a google kereső az első oldalon adja ki a cégük nevét. Teljesen mindegy, hogy a cipészekről beszélünk vagy a tetőfedőkről, öldöklő harcot láthatunk. A weblap optimalizálók komoly szakemberek. Pontosan tudják, hogy hol kell regisztrálni - feliratkozni a keresőkbe - a weblapot, hogyan kell elhelyezni a lapon azokat a szavakat, amit a keresők szeretnek, és a szavaknak hogyan kell elhelyezkedniük az oldalon, és az oldalra mutató külső hivatkozások - amikre máshol rákattintanak, a mi oldalunk nyílik meg.

kikoto iroda.jpg

Siófokon a kikötőben ülve...

És ezen a ponton kell azt mondanom, hogy ez a számítástechnikai megközelítés. Ha egy számítógépes szakember leül a géphez, valahogy másképp látja a dolgokat, mint egy normál halandó. És ugyanígy van ezzel egy márkaépítő is. De ő másképp látja mint egy számítógépes szakember. A számítógépes szakember számokat lát, megoldandó problémákat lát. Mindenféle technikákban gondolkodik. Ha próbáltál már weblapot szerkesztetni olyannal, aki nagyon értett a számítástechnikához, akkor tudod, hogy mire gondolok.

De van a világnak egy kevésbé izzadtságszagú, és sokkal szórakoztatóbb oldala.

Azon az oldalon a google helyezése nem elérendő cél, hanem jutalom, ami megmutatja, hogy jól végezzük a munkánkat. Nézzünk kicsit körül ebben a világban.

google.jpg

Ha értesz a márkaépítéshez és csinálod is,
a google is jutalmazni fogja

 

Vannak akik tudatosan és örömmel foglalkoznak a marketinggel, vannak akik nem. Kicsit olyan ez mint a szex vagy az evés. Mindenki csinálja. Csakhogy van akinek csupán testi szükséglet, ebben az esetben a marketingre akkor költ, és akkor foglalkozik vele, ha nagyon  muszáj, és nagy szenvedés árán hagyja magát rábeszélni egy újság hirdetésre vagy néhány szórólapra. A FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programja hallatán egyenesen leveri a víz. Pláne, ha meglátja az árát. És vannak olyanok, akiknek a marketing színtiszta élvezet. Örülnek, amikor marketing akciókra költhetnek pénzt. Ők örömmel, célokkal és tervekkel érkeznek hozzám.

De hogy jön ide a marketing? Úgy, hogy a MÁRKAÉPÍTÉS A MARKETING CSÚCSA. Aki fukarkodik a marketing kiadásokkal, soha nem lesz sikeres a márkaépítésben. Ám, ha valakinek hosszútávú elképzelése és kitartása is van a marketing programjának megvalósításában, akkor készen áll arra, hogy kellő tudással a birtokában Ismert, Népszerű és Sikeres márkát építsen. És ha jól csinálja, akkor ezt nem csak az emberek, DE MÉG A GOOGLE is észreveszi.

Nagyon úgy tűnik nekem, hogy azokra, akik a "trükközés" helyett a hosszútávú tudatos márkaépítést választják, a "google programja is felfigyel" és jutalmazza azt.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell felkeresni egy keresőoptimalizálással foglalkozó szakembert, és nem kell megfogadni a tanácsait. Sőt!

De azt igenis jelenti, hogy amennyiben megnyugtatjuk magunkat, hogy a munka ezzel el is van végezve elég súlyos hibát követünk el.

Mert igenis rendszeresen kell a szakterületünkön blogot írni, igenis naponta kell friss híreket tölteni a facebook oldalunkra, és mindezeknek meglehetősen látogatottnak kell lennie! De mindez semmit nem ér, ha nem vagyunk NAGYON JÓK abban, amit csinálunk!

Üssük csak be a "lezárás" szót a google keresőbe. Kasza Tamást adja ki az első helyen! Nem véletlen!

Neked már megvan a hosszútávú márkaépítés terved?

 

Tehát a lecke: , "Építs te is Márkát vagy legyél TE a Márka!"

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Szólj hozzá!

Valeriana, avagy a szer amitől a macskák hanyatt vágják magukat

2014.01.29. 14:08 Lázár CSaba

A gyógyszergyártó cégek sokszor élen járnak a márkaépítésben. Hatalmas előnnyel indulnak a hagyományos vállalkozásokkal szemben, hiszen a rendelkezésükre álló pénzügyi háttér szinte kimeríthetetlennek tekinthetőek, ugyanakkor olyan termékek márkáit építik, amelyek a jobb és kellemesebb élet ígéretét hordozzák.

Új kedvencem ezek közül a Valeriana tartalmú nyugtatók, altatók. Rengeteg márkanév alatt találhatóak a piacon olyan termékek, melyek ezt az anyagot tartalmazzák. De ha már márkaépítésről beszélünk, álljunk neki szakszerűen, és először, ahogy illik, vetkőztessük le a terméket. (A márkaépítők a termékeket "becsomagolják". Így válik egy kókuszzsír fogyókúrás termékké, vagy terhes nőket védő termékké, a Volvo biztonságos autóvá, vagy a Red Bull ital energia itallá.)

Tehát vetkőztessünk. A ruha alatt egy olyan, már kevésbé "marketing ízű" anyagot találunk, a Valeriana népi nevén Macskagyökeret, amit így találunk meg a szótárakban vagy a wikipedian-n. Régóta köztudott, hogy ennek az anyagnak a fogyasztása álmosságot okoz, (jegyezzük is fel magunknak gyorsan, nehogy elfelejtsük) hamar rá lehet tenni a címkét, hogy "NÉPI ALTATÓ", hogy "RÉGÓTA HASZNÁLT", hogy "HAGYOMÁNYOS, és ami talán a legütősebb, hogy "GYÓGYNÖVÉNY".

Hogy tovább "húzzuk a szálat" felszínre kerül, hogy az elnevezés onnan ered, hogy az emberek megfigyelték, ahogyan a macskák visszajárnak egy bizonyos növényhez, melynek szárát rágva kábulatba esnek, majd egyes macskák attól függővé válnak. ( Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Macskagyökér ; Érdemes a youtube-on a cat és a valeriana szavakra rákeresni, érdekes videókat láthatunk)

www_apartmenttherapy_com.jpg

...kábulatba esnek és egyes macskák függővé válnak
Kép forrása: apartmenttherapy.com

Ennyi információ elég volt ahhoz, hogy elterjedjen teafűként, és szilárd állapotban fogyasztva az altatóként való használata. (A nép találékony, biztosan emlékszünk, ahogy egyes vidékeken a nagymamák mákteát főztek az este síró csecsemőknek, gyerekeknek, míg más vidékeken az óceán túlsó partján vidáman rágják a benszülöttek a koka levelet.)

Ám itt nem állt meg a történet, hiszen rendelkezésre áll egy növény, amit egyszerűen nevezhetünk TERMÉSZETES EREDETŰ alapanyagnak, ami azonnal megszerzi az emberek bizalmát. S, hogy ezt a hatást tovább fokozzuk, a termék pozicionálásánál a "GYÓGYSZER" kategória helyett válasszuk a "TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐ' kategóriát.

Hogy a fentieket még hatásosabbá tegyük, meg is kapjuk a "TERMÉSZETES GYÓGYNÖVÉNYI ALAPANYAGBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐT".

Eddig brilliáns munkát végzett a márkaépítéssel foglalkozó marketing szakember, ám van még tartalék lehetőség a célpiac kiszélesítésében. Ha a terméknek van egy jól ismert tompító tulajdonsága, akkor nincs más feladat, mint vizsgáljuk meg, kiknek az érdeklődését lehet felkelteni a tompított érzékeléssel. Hogy könnyebben választ kapjunk fordítsuk meg a mondat hangsúlyát, és tegyük fel így a kérdést: KIKNEK VANNAK OLYAN ÉLETHELYZETEI, AMIK ROSSZ ÉRZÉST KELTENEK BENNÜK?

És a válaszok özönleni kezdenek: Akik nem tudnak aludni, akik stresszes életet élnek, akiket idegesít a környezete, akiknek fájdalmaik vannak,  akiket zavar a gyereksírás, akik nincsenek jóban a párjukkal, akik utálják a főnöküket, akik utálják a beosztottjaikat, akik utálják az életet és talán még azok is akik nem tudják fizetni a banki törlesztésüket.

Tompítsuk el őket ezzel az könnyen és olcsón elérhető anyaggal, és hip-hop jobban fogják érezni magukat. Persze mikor a Valeriana hatóanyagának hatása másnapra elmúlik, újra jönnek a rossz érzések, de sebaj, jöhet az újabb adag. S ami a marketingesek álma: LÉTREJÖTT EGY TÖRZSVÁSÁRLÓ!

Az, hogy kialakul-e testi függőség vagy sem marketing szempontból szinte mindegy, hiszen az ÉRZELMI KÖTŐDÉST létrehoztuk azzal, hogy a használója tudja: Ettől jobban fogom érezni magam. (Ami sajnos csak pillanatnyilag igaz, hiszen az életbeli helyzet nagy valószínűséggel nem fog változni, s a hatóanyagot is egyre növelni kell a hatás elérése érdekében, ha egyáltalán hosszú távon fenntartható ilyen módon a jó közérzet).

De ne álljunk meg, hiszen a munkának még nincs vége: A következő lépés, hogy találni kell egy jól hangzó márkanevet, ami köré fel tudjuk építeni a teljes építményünket.

Ha ez megvan, kezdődhet a kampány, kiépítjük a vágyakozást boldog és felhőtlen mosolyú emberek és családok fotóival, jöhetnek a szlogenek a jelmondatok...

Elkészült hát a termék, épül a márka. Az, hogy ez milyen hatással van az emberekre egyes márkaépítőket nem zavarja. A márkaépítés két élű fegyver. Nem mindegy kinek a kezében van.

Tehát a lecke: Tanuld meg a márkaépítést, és nem csak márkát tudsz építeni, hanem könnyedén átlátsz a szitán, amikor termékekkel, szolgáltatásokkal és ígéretekkel találkozol. Segíts másoknak, és legyél nagyon sikeres, "Építs te is Márkát vagy szólj a főnöködnek!"

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Szólj hozzá!

Kirúgtak a METRO-ból - avagy amikor a közönségszolgálat a konkurenciának dolgozik

2013.12.30. 11:16 Lázár CSaba

Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. A METRO-ról eddig nem volt túl rossz véleményem, de az amivel most találkoztam minden képzeletemet felülmúlta. Ha nem a válság kellős közepén járnánk, még akkor is teljesen ellentmondana a józan észnek, de így ebben az időszakban azok a japán harcosok jutnak eszembe, akik éppen harakirit követnek el magukon, más szóval saját maguk vágják fel a hasukat.

Egy kis előzménnyel kezdeném a történetet, ami talán jobban megvilágítja a történteket. Valamikor 1998 környékén, Dél-Afrikából hazatérve a repülőnk Bécsben szállt le. A repülőtérről hazafelé tartva útitársaim szerettek volna kicsit bevásárolni, így az egyik útba eső METRO áruházat vettük célba. Miközben a barátaim vásároltak, gondoltam elütöm valamivel az időt, és odamentem az egyik kiállított játék géppel összekötött és kiállított TV-hez elkezdtem játszani. Nem sokkal később ott termett az egyik áruházi dolgozó, majd ékes németséggel elmagyarázta, hogy az nem azért van, hogy én ott játsszak, és határozott mozdulattal lekapcsolta a TV-t, kihúzta a kábeleket, és győzelemittasan elvonult. Ez a kis történet talán eszembe sem jut, ha nem jön el az idei Karácsony...

zűrzavar a METROban.jpg

Karácsonyi ügyfélkezelés a pécsi METRO-ban. Vajon milyen lehet az év többi napján?
Jobb, vagy rosszabb? Sajnos ezt már nem fogom megtudni.

De az bizony eljött. Mivel pár éve Siófokra költöztem, a rokonlátogatás egyben egy kisebb utazás is számomra. December 27-én egy nappal Karácsony után célba vettük hát szülővárosomat, Pécset. Párom már régóta kutat pizzás tányér után, azt javasolta, menjünk be a Pécsi METRO áruházba, mert annak idején ott tudott vásárolni.

Így is tettünk. Bevallom mióta elköltöztem Pécsről, nem jártam a METRO-ban. Leparkoltam, és elővettem pénztárcámból a régi jó kártyámat, és irány a bejárat. A feldíszített kapu alatt elhelyezett kártyaolvasóba tettek a kártyát, de a kapu csak nem akart kinyílni. És ekkor kezdődött a horror történet.

Határozottan, mintegy harciasan ott termett az egyik vevőszolgálatos hölgy majd így szólt:
- Látom régi kártyájuk van, megnézem, hogy érvényes-e.
Én készségesen odaadtam a kártyámat, majd a pult túloldalán odament egy géphez. Bedugta, s hosszasan nézte a monitort.
- Ez a kártya érvénytelen. - Közölte, majd laza mozdulattal bedobta a lábánál levő szemetesbe, és folytatta a munkáját.

Ott álltam leforrázva, a gondolataim közé merülve, és azon töprengtem, hogy mint régi törzsvásárló, aki az évek során sok százezer vagy akár millió forintot hozott ide, valóban ezt érdemli-e. Gondoltam nem hagyom annyiban a dolgot, hát így szóltam:
- Szeretném megkérdezni, hogy hogyan vásárolhatnék?
- Ezzel a kártyával sehogy. - Jött a válasz. - Már nagyon régen nem vásárolt, így a kártya lejárt.
- Mit tehetnék? - Kérdeztem.
- Hozza be a cégpapírokat, és új kártyát kell igényelnie. - Kaptam meg a végső pofont.

Ekkor elkértem a panaszkönyvet, mert hát legalább had panaszkodjak, és leírtam a történteket a 0033208-as számú panaszkönyv lapra, hátha valaki változtat ezen a barátságtalan vevőellenséges eljáráson.Egy ilyen dolgozó, és egy ilyen rendszer nem, hogy nem építi a Márkát, de egyenesen rombolja azt.

Miután otthagytam a barátságtalan, és neheztelő ügyfélszolgálatos hölgyet elgondolkodtam, mit is javasolnék, ha a METRO az ügyfelem lenne:

A fenti párbeszéd így hangzott volna:
- Kedves Csaba, látom már régen vásárolt nálunk, és örömmel látom, hogy újra itt van! - mondja mosolyogva az ügyfélszolgálatos hölgy.
- Sajnos új kártyát kell készíteni, de semmi baj, adok a mai napra egy vendég kártyát, és az újat díjmentesen a régi papírok alapján elküldjük a címére. Van esetleg valamilyen változás a cég adatokban?
- Igen van, Siófokra költöztem.
- Semmi baj, meg szeretném kérni, hogy ezt a nyomtatványt töltse ki a módosításhoz. Megkínálhatjuk egy kávéval?

Sajnos azonban nem ez történt, a METRO áruház kirúgott, és elveszített, mint ügyfelet. És mint véleményformáló ezt kommunikálom az ismerőseimnek. Ennyivel tartozom nekik, mert szeretném, ha olyan helyen vásárolnának, ahol kedvességet, és gondoskodást kapnak az elköltött forintjaikért.

Tehát a lecke: Egy vevő nem annyit ér, amennyit éppen el fog nálad költeni, hanem annyit, amennyit az elkövetkező 10-20 évben elkölt nálad! Ezért legyél nagyon tudatában, hogy az az ügyfélszolgálat, amelyik barátságtalanul bánik a vevőiddel, nemcsak a bevételed egy részétől szabadít meg, hanem egyenesen a versenytársak, a konkurenciának dolgozik. Válogasd hát meg azokat, akik a vevőiddel találkoznak, tanítsd őket, hogy mindig legyenek tudatában: A fizetésüket a bejövő vásárlóktól kapják.

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

2 komment

Az energiaital korszak hajnalán, avagy egy új kultúra ébredése

2013.12.04. 11:17 Lázár CSaba

Rohanó világban élünk, és úgy tűnik, hogy leginkább ezt a rohanó kort kiszolgáló szolgáltatások, és termékek futnak be gyors karriert, érnek el nagy sikereket. Gyors éttermek, önkiszolgáló vagy gyors kiszolgálású üzletek, mindenhol működő mobiltelefonok, amiken az internet azonnal elérhető, facebook, hogy bárkit elérjünk...

Tehát korunk sikerreceptjét vagy a rohanó társadalmat kiszolgáló gyors megoldások, vagy a rohanás közötti rövid, intenzív megpihenést nyújtó dolgok (wellness, egy hetes síelés) adják. Ez nagyon is igaz, ha körülnézünk. A gumicseréhez már nem kell elmennünk a gumishoz, mert házhoz jön, ugyanúgy mint a pizza.

És mi az amire ehhez az életvitelhez mindenkinek szüksége van? Energiára.

Így korunk szinte törvényszerűen megteremtette az italok új kategóriáját, az energia italt. Természetesen a termék kategóriájának elnevezése tökéletes, és a megálmodója Dietrich Mateschitz a Red Bull tulajdonosa, ahogy mondani szokták, jókor volt jó helyen.

3of4112010.jpg

A Red Bull által megteremtett kategória elképesztő másolást indított el. Rengetegen utaznak a farvizén,
és valószínűleg a legkevésbé fontos szempont az, hogy ezek az italok milyen irányban befolyásolják az emberek egészségét és jövőjét
.
(Kép forrása: www.http://acupuncturelife.ca/186//

 
De, ha azt gondoljuk, hogy csak ennyi lenne az egész, akkor nagyot tévedünk. Ugyanis ekkor jött csak a munka neheze, a márkaépítés. És nincs mit szépíteni a dolgon, lehet vitatkozni, hogy az energia ital káros, avagy sem, egyesek szerint sajnos, mások szerint szerencsére, a Red Bull tökéletes márkaépítő munkát végzett, és végez.

A kultúra egyszerűen fogalmazva nagyrészt az azt alkotó emberek szokásaiból áll. Érdemes egy gyors elemzést végezni a környezetünkben. Figyeljük meg, hogy keressük-e a gyors megoldásokat? Ha információra van szükségünk, elsétálunk-e a helyi könyvtárba, vagy beütjük-e a kellő szavakat a google-ba? Ha tehetjük a gyors autópályán utazunk-e, vagy kevergünk az alsóbbrendű utakon? Borítékot veszünk-e és elmegyünk a levelünkkel a postára vagy küldünk egy e-mailt? Természetesen a hagyományos dolgok még mindig megvannak, de folyamatosan lecserélődnek. "Az USA 42 államában már nem oktatnak folyóírást a suliban. Harmadik osztálytól viszont kötelező a tízujjas gépelés, mert később minden leckét úgy kell majd beadni."

Hogy mindez jó, vagy sem, azon lehet vitatkozni, de egy biztos. Amelyik vállalkozás nem halad a korral, és a termékei, szolgáltatásai nem az egyre gyorsuló társadalomhoz vannak folyamatosan igazítva, könnyedén úgy járhat, mint a régi korok mesterségei...

 

Tehát a lecke: Vizsgáld meg a termékedet, vizsgáld meg a szolgáltatásodat. Állapítsd meg, hogy az a rohanó ember kiszolgálására való, vagy a rohanó ember intenzív pihenését szolgálja! Ha ez megvan, akkor dolgozz keményen azon, hogy nagyon, de nagyon jó legyél abban, hogy ő AZT GONDOLJA RÓLA, HOGY SEGíT NEKI AZ ÉPPEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉBEN! Nem elég, ha csak Te tudod!

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Szólj hozzá!

Mi az amit kell, és mi az amit nem kell tudnia a vevőnek? A tudás hatalom?

2013.11.21. 14:04 Lázár CSaba

Egy kedves ismerősömmel váltottam gondolatokat nemrég, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi az amit kell tudnia egy ügyfélnek, és mi az amit nem? Kell-e képezni az ügyfeleket, vagy tudatlanságban kell őket tartani? Nézzük hát mit kell tennünk, ha hosszú távon sikeressé akarjuk tenni vállalkozásunkat!

A messzi-messzi múltba kell elkezdenünk a vizsgálatot, ha meg akarjuk fejteni a fenti rejtélyt. Az ókori vallások egyik alapja volt, hogy az éppen népszerűségnek örvendő papságnak birtokolni kellett egy olyan tudást, amit nem kötöttek a nép orrára. Ez biztosított számukra a hatalmat. Meg tudták jósolni a napfogyatkozásokat, és az emberek csak néztek, hogy mekkora hatalommal rendelkeznek, és biztosak voltak benne, hogy az "Istenekkel vacsoráznak", lehetett szedni az egyházi adókat, és lehetett az embereket mindenféle szörnyűséggel riogatni. Ám amint megszűnt a titok, és kiderült az igazság, a hatalomnak annyi volt.

illo033.png

Az ókorban követelmény volt, hogy egy vallásnak legyen egy temploma, és abban a templomban olyan dolgokat mutassanak be, amit Isteni csodának lehetett tartani. Az ókori fizikusok, és feltalálók nagyon jól éltek ezekből a munkáikból. A gőzgép története nagyon jó példa erre, ami a kezdeti időkben a templomok ajtajait nyitotta, mint láthatatlan kéz, a hívők ámulatára. A képen egy időszámításunk előtt 200-ban működő "csoda" rajzát láthatjuk.
(Kép forrása: www.gutenberg.org/files/35916/35916-h/images/illo033.png/

 

Így láthatjuk: A tudás birtoklása nem biztosítja a hosszútávú sikert. Az igazság előbb-utóbb kiderül, és amikor kiderül, és hazugságot látnak az emberek, vége a dalnak, csalódottan elfordulnak, és új dolgok után néznek.

Vizsgálódjunk tovább, és nézzünk egy másik területet: Néhány éve, követve a szokásokat "lapos tv" vásárlás előtt álltam, és bár végzettségem miatt nagyon is kellett volna tudnom a különböző típusok közötti különbséget, ám mivel nem gyakorlom az elektronikai szakmámat, így elment mellettem az élet ezen a területen, és hatalmas zűrzavarba kerültem. Egy szaküzletbe betérve igyekeztem megtudni az eladótól, hogy mit takarnak a különböző jelzések a berendezéseken, hamar rájöttem, hogy fogalma sincs. Ez abból látszott, hogy egyre csak azt hajtogatta, hogy "ez jobb annál", és azért drágább, és ez most menő, mert laposabb stb.

Ott is hagytam, és a vásárlásból nem lett semmi.

Fogtam hát magam, és elkezdtem megtanulni a különböző típusokat, mitől más az egyik, mitől más a másik. ÉS LÁSS CSODÁT, EGY HÉTEN BELÜL MEGVOLT A TV!

TUDÁS - DÖNTÉS - VÁSÁRLÁS

Ez volt a sorrend. És nem volt csalódás, azt kaptam amit akartam. Nem voltak utólagosan kiderült meglepetések.

Sok cég vallja: TANULJ MIELŐTT VÁSÁROLSZ!

Ezzel találkoztam a Tegola tetőzsindelyt árusító cégnél, akik interneten látható oktatófilmben magyarázzák el, hogy bárki képes saját maga befedni a tetőjét, és meg is tanítják rá az érdeklődőt. De ha nem is csinálja meg, pontosan tudja, hogy mit is csinál éppen nála a tetőfedő. Nehéz átverni, hiszen tudja, hogy mit hogyan kell tenni, milyen anyagokat kell és miért felhasználni.


De nézzük meg, hogy hol nincs érdekében az eladónak az, hogy a vevő értsen ahhoz a területhez:

Bizonyára láttunk már házaló ügynököket. Egy alkalommal egy ilyen ügynök járta a környéket, és STIHL típusú láncfűrészt árult, amiből több darabot el is adott. Miután a vásárlók felkeresték a STIHL szervizt, hogy megbizonyosodjanak róla, milyen jól jártak a negyed áron vásárolt géppel hamar szembesültek arról, hogy amit vettek az bizony nem egy STIHL fűrész, hanem a TESCO-ban vásárolt narancssárga fűrész, amire a házaló fénymásoltatott STIHL matricát ragasztott. Mondanom sem kell a felár igen borsos volt, duplája a TESCO árának. Nyilvánvaló, hogy egy láncfűrészekhez értőt nem lehetett volna átverni.


Ám, ha igazi, értékes termékünk van, vajon honnan fogják tudni az emberek megállapítani, hogy értékes?

Erre két válasz is van: Vagy vakon elhiszik a reklámban a "Miénk a legjobb" üzenetet, vagy mivel képzettek, saját maguk tudják megállapítani azt. És ha megfigyeljük, hosszútávon ez működik. Aki valamennyire tud zongorázni, az sokkal jobban értékelni tudja egy virtuóz játékát. Egy autót vezetni tudó ember sokkal jobban tudja értékelni egy kényelmes autó vezetésének luxusát, mint aki még soha nem ült autóban. Egy ételekben, élelmiszerekben jártas ember sokkal jobban tudja értékelni egy minőségi étteremben felszolgált halkülönlegesség ízét és látványát.

Tehát a lecke: Ha át akarod verni az embereket, akkor az az érdeked, hogy ne értsenek ahhoz, amit csinálsz. Ám ha magas fokon áll a tudásod, vagy a terméked minősége, akkor képezned kell a területedből az embereket, hogy lássák a különbséget a között, amit Te csinálsz, és a között amit silány minőségnek nevezünk! Építs hát olyan márkát, aminek a területét értik az emberek, vagy ha nem értik, tanítsd őket!

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

Szólj hozzá!

Márkahűség és ami mögötte van

2013.11.11. 15:53 Lázár CSaba

A márkahűség azt jelenti, hogy egy személy elkötelezett híve, és vásárlója az adott márkával fémjelzett, és ellátott terméknek vagy szolgáltatásnak. Vajon hogy alakul ki ez a kötődés, és mi történik akkor, amikor megpróbálunk eltántorítani valakit az általa választott és kedvelt márkától? Most ennek próbálunk utána járni. Lássuk hát!

Az elmúlt néhány héten több, párhuzamosan futó felmérést végeztem az ismerőseim között (Vegyük most márka kategóriáknak a különböző sportok neveit is). A kérdések arra vonatkoztak, hogy melyik sportágat, rádiótelefon márkát, autó márkát tartják a legjobbnak. A válaszok, mint ahogy arra számítani lehetett, igen különbözőek voltak, ám egy valami rögtön szemet szúrt: A válaszolók komoly érzelmeket mutattak a válaszaikban, mintegy vitába szállva azokkal, akik egy másik márka mellett tették le a voksukat. 

star-wars-lightsaber-fight.jpg

"...a válaszokból kiderült, hogy ha A által nagyra tartott márkával szemben B egy másik márkát jelölt meg legjobbnak, A hajlamos volt ellenséges érzelmeket érezni B iránt, és fordítva szintén. Legyen szó akár egy sportágról, akár egy telefonmárkáról."
(Kép forrása: http://theultimatestarwarsblog.blogspot.hu/2012_07_01_archive.html /

 

Miután tüzetesebben megvizsgáltam, a válaszokból kiderült, hogy ha A által nagyra tartott márkával szemben B egy másik márkát jelölt meg legjobbnak, A hajlamos volt ellenséges érzelmeket érezni B iránt, és fordítva szintén. Legyen szó akár egy sportágról, akár egy telefonmárkáról.

Így felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezek a döntések objektívek-e, azaz tényeken alapulnak-e?Vagy talán szubjektív, azaz egyéni nézőpont, módosítja a választást?

Az emberek egyetértésben vannak azzal, hogy melyik egy háromszög, és melyik egy négyszög. A különbség jól látható, és az emberek egyetértenek.

Ám hogyhogy a márkákat tekintve ekkora különbségek vannak a vélemények között? A között, hogy melyik a legjobb? Ráadásul érzelmekkel telítve?

Ha pontosítjuk a kérdést, hogy MELYIK MÁRKA A LEGJOBB A SZÁMODRA? MELYIK MÁRKA FELEL MEG LEGJOBBAN A CÉLJAIDNAK? MELYIKET ÉRZED A LEGKÖZELEBBINEK A SAJÁT SZEMÉLYISÉGEDHEZ?,azonnal előrébb jutunk. Ugyanis minden márka valójában sokkal többet jelent egy terméknél vagy szolgáltatásnál. A futball, a Forma1, a jégkorong, az Adidas, a Coca-Cola, a Red Bull sokak számára életérzés, egy csoportba tartozás jelképe vagy akár a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyének szimbóluma is lehet. Minél inkább összevegyül a márka a személy életével, életvitelével, úgy tűnik egyre nagyobb a kötődés, és a Márkát érő támadást, versenytárs márkát jobbnak kikiáltó véleményt személyes támadásnak veheti. Ez magyarázatot ad az erős érzelmi reakciókra.

Összegezve tehát: A Márka valójában egy szimbólum, egy jelkép. A személy által használt és kedvelt autó, óra és telefonmárka, a kedvelt sportág, mind-mind a személy életének része. Valamikor úgy döntött, hogy SZÁMÁRA EZ A LEGJOBB VÁLASZTÁS, és egészen addig amíg a döntését meg nem változtatja, annak a Márkának a legelszántabb védekezőjévé válik, arányosan azzal, hogy az adott Márka mennyire fejezi ki a Márkát használó személy személyiségét.

Tehát a lecke: Ha jóba akarsz lenni az emberekkel, érdemes megtudni, melyek a kedvenc Márkái, sportjai, és nagyon vigyázzunk, hogy ne mondjunk rájuk semmi rosszat, hacsak nem akarunk ellenséges támadások kereszttüzébe kerülni! S ha márkát építesz: Érd el, hogy az emberek számára a Márkád kifejezzék a személyiségüket, hogy érzelmileg is kötődjenek hozzá, s így Márkahűek lehessenek!

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programjának résztvevői!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

Szólj hozzá!

Személyes Márka avagy mi is az a Self Branding

2013.10.27. 18:39 Lázár CSaba

Egyre népszerűbb a Személyes Márka vagy más néven a Saját Márka, a Self Branding. De mit is takar ez a kifejezés, ami úgy tűnik valami új dolog. Vagy mégsem?

A wikipedia Personal Branding címszó alatt szól erről, és Napoleon Hill 1937-ben megjelent "Gondolkozz és gazdagodj" című könyvéhez, valamint Al Ries és Jack Trout marketing guruk 1981-ben kiadott Pozicionálás - Harc az elmédért című könyvének 23-ik fejezetében bővebben olvasható sorokhoz köti, amikor utalást tesznek a szerzők arra, hogy a pozicionálás módszereit az egyéni karrier építésére is sikeresen lehet használni. Ha a pozicionálás alapgondolatát meg akarjuk érteni, akkor fontos tudnunk, hogy a másoktól való különbözőség, és megkülönböztethetőség talán a legalapvetőbb eleme. 

Team Weenie.jpg

Azt mondják nem a ruha teszi az embert. Ám ahhoz, hogy megkülönböztethetőek,
egyéniek és hitelesek legyünk a megfelelően kiválasztott és megválogatott öltözék elengedhetetlen.

(Kép forrása: facebook Team Weenie /

 
Hogyan kell felépíteni egy Személyes Márkát?

A Személyes Márkát ugyanúgy, mint ahogy egy céges vagy termék Márkát PR-al (Közönség Kapcsolati módszerekkel), és Marketinggel építünk fel. Lehetetlen e cikk keretein belül leírni minden alkalmazandó módszert, ám egy dologra oda kell figyelni. Amint valaki belekezd a Személyes Márka felépítésébe, és elkezd más lenni mint a többiek, elkezdi "kidugni a fejét a szürke tömegből", azonnal a környezete egy vagy több tagjának célpontjába kerül.

Ezek az emberek igyekeznek a Személyes Márkát építőt megállítani. Nem szeretik, ha valaki elindul a saját útján. Ők a legveszélyesebbek a sikereinkre.

Ezért fontos: Ahogy haladunk a sikerek útján, úgy válik egyre megszokottabbá, az, hogy különbözünk. Gondoljunk csak a Beatles együttes gombafrizurájára, ami megkülönböztette őket kinézetben másoktól. Mekkora kritika érte őket, de ahogy telt az idő, megszokottá vált a kinézetük. Az emberek elfogadták őket, majd sztárrá emelték őket.

Mikor valaki személyes márkát épít, a tudatosság kell vezesse. Ilyenkor az ember nem ötletszerűen ír fel dolgokat a facebook oldalára, vagy húz fel ruhadarabokat reggelente. Mindennek egy pontosan kidolgozott terv része kell legyen!

Tehát a lecke: Alakíts ki egy jól megkülönböztethető külsőt, és tudatosan alakítsd ki magadról azt a képet, amit szeretnél, hogy mások gondoljanak rólad. Ne felejtsd: A Self Branding rólad szól, a Személyes Márka Te vagy! Találd ki, és építsd fel magad!

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Self Branding Programjának résztvevői!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

Szólj hozzá!

A Véleményformáló Forrás, avagy Mitől lesz értékes egy Márka?

2013.10.18. 12:50 Lázár CSaba

Mi dönti el, hogy egy márka értékes-e vagy sem? Mitől lesz egy márka az egyik ember számára értékes, míg a másiknak nem? Úgy tűnik a márkák megosztják az embereket, de vajon miért? Ennek próbálunk utána járni következő cikkünkben.

Elég csak járni kelni a világban, és beszélgetni az emberekkel, máris megfigyelhetünk egy nagyon érdekes dolgot. Kérdezd csak meg valakitől: Mi a kedvenc autó márkád? Majd mikor megérkezik a válasz például egy Toyota formájában, kérdezd meg, hogy miért? Majd ezután hosszas magyarázata lesz annak, hogy az adott márka miért is jobb mint az összes többi másik.

Ugyanezt eljátszhatjuk a okostelefonokkal, vagy bármilyen dologgal, aminek márkaneve van, és az illető használja. Különböző válaszokat fogunk kapni a kérdéseinkre különböző emberektől. Azt első ránézésre láthatjuk, hogy valami gond van a "legjobb autó", vagy a "legjobb telefon" elmélettel, hiszen, ha létezne ilyen, akkor mindenkinek egyformán ugyanazt a márkát, ugyanazt a terméket kellene megneveznie. Ha ezt megfejtjük, akkor egy nagyon értékes eszközt fogunk találni márkaépítő munkánkhoz!

Toyota-86_GTS-2012-wallpaper.jpg

Van akinek a kedvenc autója a Toyota, van, akinek nem.
(Kép forrása:  http://www.netcarshow.com/toyota/2012-86_gts/

 
Mi osztja meg az embereket a márkákkal kapcsolatban?

Minden ember, mikor reggel felkel, és bekapcsolja a TV-t  vagy a Rádiót, elkezdi fogadni azokat az információkat, amiket a számára véleményformálónak tartott emberek sugároznak felé. Ugyanez folytatódik a munkahelyeken, a baráti összejöveteleken is, amikor emberek különböző dolgokról mondják el a véleményüket. Aztán jön a nyomtatott vagy online sajtó, amikor újra csak ezt érhetjük tetten: VÉLEMÉNYFORMÁLÓ EMBEREK ÜZENETEKET JUTTATNAK EL AZ EMBEREKHEZ.

Ám itt jön be a képbe az amit keresünk: KI SZÁMÍT VÉLEMÉNYFORMÁLÓNAK?

És igen! Ez a kulcskérdés! Ugyanis a véleményformáló nem attól véleményformáló, mert annak hívják, hanem attól, hogy valakinek a véleményét formálja! VALAKI A SAJÁT VÉLEMÉNYFORMÁLÓJÁNAK VÁLASZTOTTA ŐT! És ebben a választásban, hogy kinek ki a véleményformálója, igen különbözőek az emberek!

Bár mindenki meg van győződve arról, hogy az adott márka által fémjelzett terméket az utolsó atomjáig átvizsgálta, és meggyőződött arról, hogy annál jobb nincs (nem mondom, hogy nincs ilyen), de az esetek túlnyomó részében azt láthatjuk, hogy valaki kapott egy általa VÉLEMÉNYFORMÁLÓNAK TARTOTT FORRÁSBÓL EGY INFORMÁCIÓT amit ő átvett, és a sajátjaként adja át másoknak!

Ezért aztán a márkaneveket tulajdonló cégek hihetetlen összegeket költenek ismert emberek, színészek, zenészek felbérlésére, akikről köztudott, hogy sok ember hallgat rájuk, sok embernek a példaképe, egyszóval: SOK EMBER VÁLASZTOTTA ŐKET VÉLEMÉNYFORMÁLÓ FORRÁSÁNAK!

Tehát a lecke: Legyél mások szemében VÉLEMÉNYFORMÁLÓ FORRÁS, és egy olyan márkaépítő fegyver kerül a birtokodba, amit sokan meg fognak irigyelni! Alakíts ki egy olyan Személyes Márkanevet, amit sokan választanak véleményformálójukká!

Ezt sajátítják el a FALCON AKADÉMIA - Self Branding Programjának résztvevői!



Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

1 komment

Viharos érzelmek avagy Márkaépítés okostelefon országban

2013.10.10. 10:46 Lázár CSaba

Melyik a legjobb okostelefon? Vannak szabályok vagy csak az emberek véleménye számít? Ahogyan annak idején a Trabantosok és a Zsigulisok bizonygatták egymásnak, hogy melyik autó jobb, ugyanez látszik kialakulni az okostelefonok piacán is.  Egy jó márkaépítő nyomában fellángolnak a rajongók indulatai, hiszen a felépített márkához erős érzelni kötődés alakul ki, persze, csak ha jól csinálják.

A privát facebook oldalamon feltettem egy kérdést a barátaimnak: "Neked mi az álommobilod? Milyen #Márka?
Avagy milyen lesz a következő telefonod, ÉS MEKKORA?" Sok válaszban pedig olyan érzelem volt, ami eszembe juttatta, milyen is jól képes végezni a munkáját egy profi márkaépítő.

Nem is olyan régen, mikor megjelentek az első Iphone készülékek, csodaszámba mentek a kijelzőtapizós felhasználók. Ám a különcség nem tarott sokáig, az exclusive kategórás készülékek mellett, mint minden sikeres fejlesztést, ezt is követték a versenytársak. Meg is jelent a Samsung, a Galaxy sorozatával, mely a Google által fejlesztett Android programmal szállt harcba hamar ott lihegett a kategóriát megnyitó Ipone nyakában. S, hogy a történelmet ne nagyon  feszegessük, tény, hogy mára a két márka fej-fej mellett harcol az elsőségért.

a_galaxy_s_iii_ledontotte_tronjarol_az_iphone_4s-t.jpg

"A Galaxy SIII ledöntötte trónjáról az IPhone S4-et" Jelent meg az írás a mobilport.hu-n
(Kép forrása:  www.mobilport.hu/data/cikk/40/26/99/cikk_402699/2.jpg

 
De hogy jönnek be a képbe az érzelmek?

Mikor az emberek kiválasztanak egy készüléket, az valaminek a hatására teszik. Vagy egy barátjuk ajánlotta, vagy látták valahol vagy egyszerűen az összeszedett tapasztalataik alapján döntenek valamilyen módon. De ekkor úgy érzik, hogy a LEGJOBB DÖNTÉST HOZTÁK MEG!

A márkaépítőnek semmi mást nem kell tennie, mint megerősíteni a vásárlót, hogy a döntése helyes volt, és erre minden fórumot fel kell használni, és ahogy látjuk a mobiltelefonok piacán, a sikeres gyártók ezt meg is teszik. S mivel ezeket a készülékeket az emberek a nap szinte 24 órájában magukkal hordják, nagyon erős érzelmi kötődés alakul ki közöttük.

Érdemes megfigyelni, mikor szóba kerülnek ezek a készülékek, mennyire kiállnak az emberek az általuk használt márka mellett. A profi márkaépítésnek ez a végeredménye, és így alakul ki az, amit MÁRKAHŰSÉG-nek nevezünk.

Vizsgáld hát meg az általad használt márkákat, hogy milyen érzelmi kötődésed van hozzájuk. Ezt kell elérned, a saját márkáddal kapcsolatban is, amennyiben márkát építesz!

Tehát a lecke: Építs erős érzelmeket az emberekben a márkád iránt!


Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

Szólj hozzá!

BOSS Márkaépítés gerilla módra

2013.10.10. 10:46 Lázár CSaba

A FALCON AKADÉMIÁN minden hónapban azokat a módszereket vesszük, aminek eredményeképpen kialakul a hallgatókban az a képesség, amikkel képesek ingyenes, és igen hatékony megjelenéseket generálni, divatos kifejezéssel élve, gerilla marketing akciókat kitalálni és megvalósítani. 

boss.jpg

A BOSS hajójának gerilla akciója a 2012-es monacoi  nagydíjon
Fotó: Lázár CSaba :)

Bevallom ha tehetem ott ülök vasárnaponként a TV előtt és megnézem az aktuális Forma1-es futamot. Már egy ideje tisztán látom, hogy ez a műsor az, ami talán egyedülálló módon képes két órán keresztül márkákat nézetni az emberekkel.

Ugyanis, ha a verseny kezd unalmassá válni, az ember úgy tűnik elkezdi szemeivel pásztázni a környezetet, és az ott elhelyezett reklámfeliratokat.

Ez történt velem a legutóbbi, monacói nagydíj alkalmával. 

Ahogy nézem a pálya környezetét, és olvasom a megszokott Zepter, Vodafone és Shell feliratokat, észrevettem, hogy az alagút bejáratánál pásztázó kamera képébe szépen lassan beúszik a HUGO BOSS hajója, hatalmas fekete vitorláján világító szintén hatalmas BOSS feliratával.

Meg is jegyeztem, milyen ügyes gerilla akció! S úgy tűnt (miközben a pályán való megjelenésért temérdek pénzt fizetnek a cégek reklámfelirataik megjelentetéséért) a BOSS ezt ingyen megússza.

S valóban, elég hosszú időn keresztül nem vette észre a rendező az akciót.

Természetesen egy idő után túl feltűnővé vált a gerilla marketing, s vicces volt, hogy a kamera egy idő után már nem mutatta a tengert, ahogy az autók behajtottak az alagútba. Az pedig még inkább, hogy ezt a BOSS hajót irányítók szintén észlelték, s miután elhagyták a terepet új támadásra készülve, az üresen maradt öböl képe visszakerült a közvetítésbe.

Ám egy csattanó a végére. A hatalmas árbocon levő brutális méretű molinóként működő vitorla újra feltűnt, amikor a végeredmény listája került a képernyőre, háttérben a kikötő látképével, aminek közepén természetesen a BOSS hajója úszott keresztben!!!

Tehát a lecke: Rendelkezz megfelelő készlettel (ötlettel, zászlókkal, molinókkal, pólókkal, esernyőkkel matricákkal stb.) gerilla akciókra alkalmas fegyverzettel, és legyél bátor és vakmerő az alkalmazásban!

Harcostársi üdvözlettel a Rock Star fedélzetéről:

                                                                          Lázár CSaba
                                                                 Márkaépítés Specialista
                                                                üzleti tanácsadó és tréner

8600 Siófok Vitorlás kikötő
Internet: www,lazarcsaba.hu
E-mail: info@lazarcsaba.hu
Mobil: 30/664-28-17

Sajátítsd el a márkaépítés fogásait a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Programján!

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása