Mc Donald's. A Márka, a Brand ma egyet jelent a gyorsétteremmel és a hamburgerrel. Mindenképpen érdemes mindenkinek megnéznie a filmet, akár vállalkozó, akár nem, mert úgy mutatja be azok életét, akik Márkát építenek, ahogyan az más filmalkotásban soha nem látható.
|
Talán mindenkinek van véleménye Ray Croc-ról, de egy biztos, |
Immár 26 éve tartok tréningeket és tanácsadást vállalkozóknak, cégtulajdonosoknak, és a legsikeresebbeknek van egy nagyon jól körülhatárolható tulajdonságuk. De mielőtt ezt a tulajdonságot leírnám, néhány szó a filmről.
Sok-sok kritika jelent meg róla, pozitív és negatív is. Viszont amiket én láttam azokat egyiket sem vállalkozók írták, és főleg nem olyanok, akik a Márkaépítést komolyan veszik. Miért fontos ez? Mert ezt a világot rajtuk kívül nem igazán érti az, aki soha nem csinálta, nem élt olyan emberek közelében, akik a nagy Márkákat felépítették.
Túlságosan is hozzá vannak a fogyasztók szokva ahhoz, hogy a nagy Márkák egyszerűen itt vannak körülöttünk. Vásárolják a nagy nevekkel ellátott termékeket és szolgáltatásokat, és talán sosem jut eszükbe, hogy ezek mögött a nevek mögött hihetetlen mennyiségű munka, és emberi áldozat áll. És egy ember, aki az egész Márkát álmodja.
Lehetne arról beszélni, hogy a film jó-e, vagy hogy a főhős pozitív vagy negatív személyiség-e, ám egy biztos: Ma Ray Croc nélkül a Mc Donald's névről talán nem is hallanánk.
A film nézése közben sokszor éreztem úgy magam, mint amit a hétköznapokban a munkám során érzek. Vállalkozók harca, akik mind-mind igyekeznek az álmaikat megvalósítani. És bizony ezek az álmok néha különbözőek. És melyik valósul meg? Kinek az álma válik valóra?
Jöjjön válaszként az a tulajdonság, amit megfigyeltem a legsikeresebb Márkaépítőknél, vállalkozóknál. A film elején és végén is többször elhangzik: Állhatatosság, és kitartás. Vak hit az álom megvalósulásában, és bármilyen nehézség vállalása, hogy az megvalósuljon.
Íme hát a csatatér, ahol a Márkák egymással csatáznak, élükön a tábornokok, a cégtulajdonosok, akik sokszor a fogyasztók előtt ismeretlenül vívják csapataikkal a csatákat és a háborúkat. A valóságban sokszor sokkal vadabbul, mint amit az Alapító című filmben láthattunk.
Mert a Branding, a Márkaépítés igazi stratégiai játék, sok-sok érzelemmel, és tudással, ahol nincs biztos győzelem és amit csak a legjobbak élnek túl.
Harcostársi üdvözlettel:
Lázár CSaba Mike
Márkaépítés és Értékesítési Specialista
Üzleti tanácsadó és tréner
Internet: www.lazarcsaba.com
E-mail: info@lazarcsaba.com
Mobil: 30/664-28-17